TÉMAHÉT
A Borbély Lajos Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium
Salgótarján
Család címmel
2010.04.07-től 2010.04.16-ig
TÁMOP-NÓGRÁDKOMP 3.1.4.-08/2-2009-0189 azonosító számú pályázat
teljesítésének feltétele a témahét tartása.
A Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium tanárai a
9. b szakiskolai osztályban valósították meg a témahetet. A tanulók a család témakörét dolgozták fel a
tanítási órákon. A témahét szervezésénél a tananyag komplex elsajátítására
törekedtek. Ezt változatos módszerekkel, a hagyományostól eltérő
csoportalkotási módokkal, tanulásszervezéssel kivitelezték. A foglalkozások
végére tárgyi vagy szellemi produktumot állítottak elő a diákok, melyek az
adott témát vagy gondolatkört tükrözték.
A kivitelezés sikeres volt, mert a 9. b osztály tanulói és tanárai
aktívan részt vettek a munkában. A kölcsönös együttműködés erősítette a
kohéziós erőt. A tanulók felismerhették saját képességeik lehetőségét a
feladatok megoldása során. A foglalkozások nem feltétlenül kapcsolódtak a tankönyvi
tananyaghoz, hanem az adott tantárgyhoz. A hangsúly elsősorban az ismeretek
megszerzésének folyamatán volt. A témahét hozadéka, hogy pozitív tanulási
légkört teremtett, és sokoldalú lehetőséget adott az egyéni
és társas tanulási helyzetekre.
A család témahét
Résztvevő tanárok a 9. b osztályban:
Halászné Pozsik Olga, Oláhné Antal Katalin, Képesné
Kövessy Margit, Domonkos Ferenc, Képes Gyula,
dr Petrásné Lengyel
Magdolna, Pribisán
Gábor, Kálmán Melinda,Tóth Dóra, Farkasné Vincze Judit, Kunné Sörös Márta, Alabér
Zoltán, Deladi Ildikó, Dudumai
Gabriella)
A témahét programja:
A családdal kapcsolatos ismeretek megszerzésének folyamata a különböző tanítási órákon
Pedagógiai cél:
- Kompetencia alapú oktatás megismerése és elterjesztése
- A digitális készségek fejlesztése, és a digitális írásbeliség elsajátítása.
- Változatos szervezeti formák és módszerek bevezetése
- Esélyegyenlőség javítása az egyenlő hozzáférés biztosításával.
- A tanítási szakaszban minden tantárgy ismeretanyagát a család témaköré építettük fel.
- Hagyományostól eltérő csoportalkotási módok alkalmazása a hatékony egyéni fejlesztés érdekében.
A megvalósítás színterei a tanítási
órákon történt.
Magyar nyelv és irodalom : Arany János Családi kör, Itálo Calvino:
Házastársak
Matematika: Családfa, családtagok rendezése
Történelem: A család szerepe az egyes történelmi korszakokban
Életvitel: A család fogalma, A családi konfliktuskezelés ,az ókori athéni és spártai nevelés összehasonlítása.
Földrajz: A család lehetőségei a vízgazdálkodás terültén
Fizika: Energia a háztartásban
Biológia: Táplálkozás a családban
Kémia: A fémek szerepe a családi életben
Német: A család
Angol: A család
Ének: A családi élet megjelenése a népdalokban és a zenében
Informatika: A család kialakulásának története, családi ünnepek
Osztályfőnöki óra: A család
Fejlesztendő kompetenciák:
-Szóbeli kifejezőképesség
-Együttműködési képesség
-Ismeretszerző képességek
-Kreativitás
-Figyelem fejlesztése
-Kommunikációs készségek
-Önálló tanulás
-Önismeret
-Empatikus képességek
-Vitakultúra
-Konfliktuskezelés
Időkeret: 2010.04.07-2010.04.16.
Alkalmazott munkaformák :
- csoportmunka
- szituációs játék
- internet használata
- rajzok készítése
- szövegértési feladatok
Felhasznált eszközök:
Projektor, számítógép, fénymásolt szövegek,rajzeszközök,szakkönyvek.
A témahét megvalósításának
tapasztalatai:
A család témát különböző oldalról dolgozták fel a kollégák a tanórákon.
Ez a helyzet megkívánta, hogy a tanárok átfogó módon gondolkodjanak. A
hagyományos pedagógus szerep is átalakult, mert a társas készségeket
fejlesztette mind a kollégák, mind a tanulók körében. A tanulói produktumok
elkészítése a gyerekek sikerélményhez jutását segítette. Érdekes tapasztalatot
jelentett, hogy az ismeretszerzés, ha manuális tevékenységgel párosul, akkor a
diákok nagyobb érdeklődéssel és intenzitással fognak hozzá a munkához.
Tanulói vélemények a témahétről:
- Nekem az tetszett legjobban, amikor csoportban dolgoztunk, és filmet néztünk, meg rajzoltunk. Még az is tetszett, amikor matekon családfát csináltunk.
- A témahéten nekem legjobban tetszett a rajzolás, amivel elment az idő, és élveztem rajzolni.
- A rajzolás tetszett.
- Tetszett, amikor vetítettek.
- Rajzolás tetszett a legjobban.
- Az tetszett a legjobban, hogy a családról beszéltünk.
- Nekem az tetszett, hogy a Mézga családból a hibás nevelési módokat megbeszéltük.
- Tetszett a rajzolás és a ragasztás is.
- A rajzolások tetszettek
Salgótarján,2010.04.19.
Képesné Kövessy
Margit
a témahét
vezetője
A kollégák tanórai értékelése